ÉrdLeMKE

Beszámoló

Jókai 200 és lengyel menekülttáborok felvidéken

2025. augusztus 23-án 6:35-kor indult el Érdről az autóbuszunk, miután felszállt a kirándulók egy része. Honvári házaspár sajnos lemondta a kirándulást, de ajándékot és nemzeti színű szalagot küldtek maguk helyett. Diósdon az Interspárnál és Sashegyi úton is megálltunk a felszállókat összeszedni. Így 41 fővel kirándultunk és persze, már jól ismert buszvezetőnk Vedrédi János.

A tanulmányút apropója a szlovákiai menekülttáborok felkeresése és Jókai születésének 200. évfordulója volt. Segítségünkre volt Zsok Gizella az úton, aki a komáromi könyvtár igazgatója volt. A buszon Dózsa Lajos elnökként köszöntötte a tanulmányúton résztvevőket, majd Bazsóné Megyes Klára, egyesületi titkár és főszervező, ismertette az út főbb céljait és történelmi hátterét, aztán Lajos beszélt a párkányi csata jelentőségéről és a Mária Valéria hídról és annak átadásának történetéről.

Első megállónk a Mária Valéria hídon való átkelés után Párkányban volt, ahol megemlékeztünk Sobieski Jánosra a párkányi csata emlékművénél. A koszorút Sebestyénné Majchrowska Ewa és Bazsóné Megyes Klára helyezték el tisztelettel. Ezt követően a lengyel himnuszt énekeltük el. Itt a világháborúk hősi halottjainak és az ezeréves lengyel-magyar barátságnak is van egy emlékműve, ahol szintén tiszteletünket tettük. Ne feledkezzünk el, a szintén itt található gróf Esterházy János emlékművéről sem, viszont személyéről Bényben emlékeztünk meg illően.

Következőnek Ebeden álltunk meg. A volt kaszárnya falánál róttuk le tiszteletünket ahol a menekülteket szeretettel fogadták be, itt segítségünkre volt egy helyi könyvtáros, Páldi Tímea. Az emléktábla szlovákul és lengyelül hirdeti, hogy „Ez az épület egy internálótábornak adott otthont a német megszállók által 1940 – 1945 között üldözött lengyel hazafiak számára.” A koszorút Temesvári Gábor és Aradi Gabriella helyezték el az egyesület nevében; Bencsik Ildikó Jékely Zoltán: Ott Északon c. versét olvasta fel, illetve meghallgattuk a lengyel himnuszt tiszteletadásunk jeléül. A következő állomásunkhoz vezető úton Bencsik Ildikó bővítette ismereteinket Jókai Mórról és megosztott velünk néhány érdekes idézetet arról, hogy Gárdonyi Géza hogyan vélekedett az íróról.

Pontban 9 órakor indultunk tovább Komáromba, egészen pontosan Észak-Komáromba, más nevein Révkomárom vagy Komárno. A parkolónál a komáromi vár falánál rögtön megálltunk, ahol a Szent Szűz lábánál a következő felirat olvasható: „Nec arte nec marte”, ami annyit tesz, hogy sem csellel, sem erővel. A magyarázat magért beszél: a várat nem sikerült sem a török korban, sem pedig az 1848-49-es szabadságharc alatt bevenni, mivel utóbbi eseténben kapituláltak a várvédők. Azt is megtudtuk, hogy a 2. világháború alatt a szovjet katonák nem hagyták el a vár területét és a szemetet is itt halmozták fel, majd egyszerűen elfalazták. Promenádunk során arra jártunk, ahol a múlt században korzóztak az emberek. Az 1849-es emlékmű mellett is elsétáltunk a városi parkban. Megtudtuk, hogy gyakran cserélődtek a szobrok itt. Zsok Gizella vezette városnézésünk közben köztéri miniszobrokat is találtunk. Ezek közül első Laborfalvi Rórát ábrázolja. Ezek a szobrocskák Jókai Mór születésének 200 éves évfordulójára készültek el és játékos keresgélést jelenthet azok számára, akik kedvelik az ilyen típusú játékokat a projekt neve „Játékos séta Jókai nyomában”.

A Tiszti Pavilon homlokzatán a Viribus Unitis (Egyesült erővel) felirat olvasható. A felirattal kapcsolatban egy mulatságos történetet is megismerhettünk arról, hogy az építők annyira túlzásba vitték Ferenc József jelmondatának használatát, hogy a mosdók felett is elhelyezték. A Tiszti Pavilonban mérnökkari parancsnokság és katonai kaszinó kapott helyet, így gondoskodtak a katonák szórakozásáról is. A felfedező kedvűek belül megtekinthették Selye János mellszobrát az épület belső udvarán.

Következő állomásunk a Klapka György szobornál volt. A szobor mögött magasodik a városháza és előtte az üveggel lefedett kút, melyből nem sokat lehet látni. A tértől jobbra látható a Szentháromság-szobor. Ez a város legrégebbi szobra, mely a Rákóczi-szabadságharcig nyúlik vissza. A harcokat a város túlélte, s az ebből következő pestisjárvány elmúltával állították. A legenda szerint egy helyi házaspár lovaskocsival haladt el arra és a föld egyszer csak elnyelte őket s ennek nyomán emelték a szobrot. A legenda csak a helyi hagyomány része, de Komáromban 1763 nyarán valóban volt földrengés. A Szentháromság-szobor mögött látható a Zichy-palota, ahol az első komáromi színház is működött. Itt látták a helyiek először játszani Déryné Széppataki Rózát.

Utunk a Szent Anna-kápolna mellett vezetett el, mely többször is leégett, ispotálya 1945-ig működött. Út közben elsétáltunk amellett a ház mellett ahol a kis Jókai nevelkedett. Az eredeti ház kapuja műemlékvédelmi okokból a ma látható épületen belül található, de csak akkor, ha nyitva van a kapu, viszont ez nem fordul elő sűrűn, az itt lakók védelme érdekében.

Innen a református templomba mentünk, ahol Fazekas László lelkipásztor és emeritus püspök fogadott bennünket. Összefoglalta az egyház, és a Jókai család padjának történetét, melyet Jókai Mór is megírt A leghátulsó pad című novellájában. A történet röviden így hangzik: Amikor Jókai Mór édesapja Révkomáromba költözött az első vasárnapon magával vitte feleségét is. A férfi a presbiterek padján kapott helyet a második pad második helyén. Feleségét nem engedték be a hölgyek padjára, s csak a legutolsó pad mögött állta végig az istentiszteletet. Mikor ezt Jókay József megtudta, padot csináltatott arra az üres helyre. Ezen a padon hirdeti a kis tábla, hogy ez a Jókai család padja. A templommal szemben található kollégiumba járt Jókai Mór is, aminek emléket állítanak a márványtáblák, ahol szintén helyeztünk el koszorút a „nagy magyar mesemondó” emlékére, de a nagyobb volumenű megemlékezés a Jókai szobornál volt, a Duna Menti Múzeum bejárata előtt. A koszorút Dózsa Lajos és Bencsik Ildikó helyezték el, majd csoportkép is készült a szobor előtt. Komáromban már csak szabad programunk volt 14 óráig.

Innen Zselízbe vitt az utunk, ahol Polka Pavel fogadott minket a zselizi múzeum igazgatója a Szent Jakab Plébániatemplomban. A templom középkori freskóit nemrégiben kezdték el restaurálni. Ezek között látható Alexandriai Szent Katalin Szent Márton és egy valószínűsíthetőleg Szent Zoreárd freskója. Az oltár alatt található szarkofág történetét is elmesélte Pavel, aki ezen kívül még sok érdekes történelmi adalékkal szolgált számunkra. A templomban Bencsik Ildikó előadásában meghallgattuk Csanádi Imre: Lengyelek című versét; megkoszorúztuk a Fekete Madonna képének másolatát, amit a zselízi internált katonák ajándékoztak és elénekeltük a lengyel himnuszt. Szintén Zselízen, de már a Franz Schubert Emlékszobában Polka úr beszélt Schubertről és a múzeum gyűjteményéről. Itt meglepetés is várt ránk, mivel itt született Franz Sacher fia Eduárd, ezért meglepetésként Sacher-tortát kaptunk. Természetesen az információk itt sem maradtak el a buszon, melyeket én osztottam meg az utazó társasággal Esterházy Jánosról. A témáról többszörös előadónk, Molnár Imre könyvéből informálódtam.

Utolsó megállónk Bény volt, ahol a rotundát szerettük volna megtekinteni ,mert érdekessége a 12 ülőfülke, melyekben énekléskor különböző énekhangok képződnek, így különleges élményt nyújtva a látogatók számára. Páldi Tímea itt is fogadott bennünket. A Szűz Mária tiszteletére szentelt apátsági templom és a nyáron rendbe tett kertje is megnyugtató látványt nyújtott. A játszótéren túl, a városi hivatal előtt a deportáltak névsora olvasható. Mellette pedig megállónk másik ürügye gr. Esterházy János tiszteletére állított fa emlékmű, amit egy helyi fafaragó mester készített. Verssel és koszorúzással tisztelegtünk a meghurcolt mártír emléke előtt. A verset Bencsik Ildikó olvasta föl, Baka Györgyi tagtársunk tollából: A lélek keresztútján című verséből egy részletet, a koszorút Heiszlerné Karpiák Teréz és Radóczné Mojzes Mária helyezték el.

Visszafelé a Mária Valéria hídról az Esztergomi Bazilika látványa méltó lezárása volt a napnak. Mindenki épségben megérkezett és sok információval gazdagodhattunk. Remélem, a beszámolóm visszahozza az emlékeket és akik nem tudtak részt venni ezen a kiránduláson, azoknak is élménnyel szolgál.

Vernyik Anett
Érd, 2025. 08. 26.